Beszámoló az első éves tapasztalatokról

Kedves Kollégák!

Lassan vége az első tanévnek, amelyben erkölcstant tanítunk. Mint a kerettanterv egyik készítője és az egyik első osztályos tankönyv társszerzője nagy izgalommal vártam, mennyire válik be a tantárgy, milyenek a tanárok, tanítók, gyerekek tapasztalatai. Azt gondolom, hogy minden előzetes rossz érzés, esetleg gyanakvás vagy félelem ellenére a tantárgy új szakmai lehetőségeket kínál a tanításban: aki ebben jól érzi magát, itt lehetőséget kap arra, hogy a gyerekekre figyeljen, az ő érdeklődésüknek megfelelően alakítsa a tartalmat, rácsodálkozhat a gyerekek megnyilatkozásaira, érvelésére, véleményére, gondolkodásmódjuk érdekességeire. Én azokat a pillanatokat tartom legizgalmasabbnak, amikor megérzem azt, hogy a gyerekek elgondolkodnak egy dolgon, egy dilemmába ütköznek, és saját maguk – az én moderálásommal, de arra sincs mindig szükség – kezdik megvitatni a kérdést. Nem érzem a teljesítés kényszerét, azt, hogy adott az az ismeretanyag, amelyet „el kell végezni”, minden óra más és más. Sokkal több odafigyelésre és rögtönzésre van szükség részemről, ugyanakkor fejben kell tartanom, milyen témakörön belül vagyunk.

Sajnos személyesen viszonylag kevés visszajelzést tudtam szerezni akár a tantárgyról, akár a tankönyvek – köztük a sajátunk – beválásáról. Beszélgettem olyan kollégákkal, akik a tankönyveket szabadon használják, kellő kritikával kezelve, illetve tanítványaik tudásához, érdeklődéséhez igazítva. Első osztályban a tankönyvhasználat nehézkes is lehet, főleg, ha szerencsés esetben körbe tudunk ülni. A könyv elsősorban szerintem a képanyag miatt hasznos. Nagyon jók lennének az előkészített, előrajzolt munkáltató, színezős feladatok, de mivel nincs munkatankönyv, inkább csak lapokra rajzolunk. A tananyagfejlesztés során el tudnám képzelni, hogy eszközcsomagokat készítsenek a tanároknak: feladatgyűjteményekkel, képanyaggal, szöveganyaggal.

Szeretnék beszámolni arról az értékelő megbeszélésről, amelyet a Sapientia főiskolán képzett erkölcstantanárok számára rendeztek. A kollégák első éves tapasztalataikról számoltak be.

Az általános fogadtatása tantárgynak jó volt. Néhány helyen a szülőknek az elején ellenérzései voltak („ne mások mondják meg a gyerekemnek, mi a jó, mi a rossz”), de a gyerekek pozitív beszámolói a tanórákról el tudják ezt oszlatni. Van olyan iskola, ahol szorosabb az együttműködés a szülővel, itt az erkölcstanóra témáiról, a gyerekek gondolatairól más fórumon is értesülhetnek a szülők. Felső tagozaton a házi feladat vagy gyűjtőmunka elkészítésébe be lehet vonni a családot (például ki mit gondol egy bizonyos kérdésről – ez közvetve a családi kommunikációt is színezi).

A hittan – erkölcstan közötti választás problémája is előkerült: mivel az erkölcstan a személyiségfejlesztést és a közösségfejlesztést állítja előtérbe, nem szerencsés az osztályok kettészakítása. A szülők egy része hittanra is járatná a gyermekét, de az továbbra is jobb lenne fakultatívan, délután.

A gyerekek az itteni tapasztalatok szerint kedvelik a tantárgyat, és általános tapasztalat, hogy szeretnek magukról beszélni. Amikor rájönnek, hogy itt „nincs rossz válasz”, szívesebben nyilvánulnak meg. Hosszabb idő alatt a visszahúzódóbbak is meg tudnak nyílni. A csoportos munkaformában elvégzett feladatok erősíthetik a közösségbe nehezebben illeszkedő gyerekek helyzetét. A közös beszélgetéseknek az is a haszna, hogy ha nem csak a pedagógus mondja el a véleményét, hanem a kortársak részéről is hasonló megnyilvánulások hangzanak el, akkor jobban elgondolkodnak a másik véleményén.

Több kolléga említette, hogy a témaválasztást a gyerekek is befolyásolják. Akár úgy, hogy ők jelzik, milyen konkrét kérdésekről szeretnének beszélgetni, hozhatnak „aktuális” témát, akár közvetetten: az előzetes bemutatkozás alapján a pedagógus felmérheti az érdeklődést, vagy az írásos feladatokból választ ki általa fontosnak tartott felmerülő témát.

Módszerek tekintetében változatos képet villantottak fel a kollégák. Központi helyen a beszélgetés áll, amelyet a pedagógus moderál. Itt az elején lefektethetők alapszabályok („nem vágunk egymás szavába”, „köztünk marad”), írásos feladatok lehetnek otthonra, gondolattérképet készítenek egy témáról és arról beszámolnak (ez osztályozható is, ha jegyet kell szerezni). Szövegeket, filmeket használnak többen gondolatébresztőnek, helyzetek bemutatására. A hosszú filmek mellett a reklámspotok, klipek is tartalmazhatnak gondolkodtató képsorokat. Ha előre megkérdezzük, mi a gyerekek kedvenc filmje, története, meséje, a tanár fel tud készülni belőle, mi emelhető ki az erkölcstan céljára. Lehet előzetes gyűjtőmunkát adni, amit a következő témához használunk fel.

Az értékelés módja a pedagógiai programban van lefektetve, így több iskolában elég a  szöveges értékelés (kiválóan megfelelt, jól megfelelt, megfelelt). Az értékelés alapja sosem a vélemény, hanem inkább az aktivitás, lehet egyéni feladatot, vagy csoportos munkát, projektmunkát is értékelni.

A feljesztési célok megvalósulása egy következő kérdés lesz, hiszen nehéz felmérni, milyen területen és mennyit fejlődtek a gyerekek. A tudatosabb véleményformálás, a projekt-jellegű munkák tervezése, elkészítése, a csoportos együttműködés, a szóbeli fogalmazási képesség, az előadásban való gyakorlat, az egymásra való odafigyelés, a vitakultúra, szabályok alkotása és betartása területein számoltak be a kollégák pozitív  változásokról.

Arra kérdésre, mi segítené még a munkájukat az erkölcstan tanításában, a kollégák a következőket sorolták fel: társadalomismeret, médiaismeret, játékpedagógia, drámapedagógia, gazdasági ismeretek – pénz használata, kommunikációs technikák, művészeti ismeretek, a képi világban jártasság és szakmai fórumok, tapasztalatcsere.

Fenyődi Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..