Az én világom 3. bemutatása

Ideiglenes segítség Az én világom 3 erkölcstan kézikönyv keresőinek
Kedves Kollégák, több megkeresés is érkezett Az én világom 3. kézikönyvével kapcsolatban. Addig, amíg a hivatalos megjelenésre sor nem kerül, itt találhatnak részleteket a kéziratból. Ez az elérhetőség csak néhány hétig lesz nyitva.

Kedves Kollégák!

Hamarosan megjelenik Az én világom 3 erkölcstankönyv. Reméljük, a kezdődő tanévben sikerrel használják majd a tankönyvcsalád harmadik részét.

A tankönyv felépítésében és koncepciójában is követi az előző két könyvet. A 3-4. évfolyampár kerettantervi tananyagából, az első osztályos könyvhöz hasonlóan az első három témakört dolgozzuk itt fel: Én magam, Én és a társaim, Én és közvetlen közösségeim. (A következő három nagy téma a negyedik évfolyamon kerül feldolgozásra.) Ezt a szerkezeti bontást az indokolja, hogy így egy témakörre több idő, nagyobb óraszám jut, jobban el lehet mélyülni a tananyagban és a különböző képességek gyakorlásában. A kerettanterv egy-egy altémája sem csak egy órát kaphat, hanem lehetőség van a téma reflexiójára is a következő órán. (Ha egy nagy témakörre 32/6 óra, azaz 5 óra jutna, mindegyik nagy témát csak felületesen érinthetnénk.)

A három nagy fejezeten belül 31 lecke található.

Ilyen vagyok
Újra együtt, Fejlődés, Szokásaim, Segítség, Egészségem, Érzelmeim, Önismeret, Mások szemében, Önzetlenség, Hősök és példaképek
Társak között A szavakon túl, Félreértés, Megértés, Családi kapcsolatok, Barátság, aranyfonál, Barátaim között, Hasonlóság, különbség, Konfliktusok, Megoldások, Egyedül, Külön, Kiközösítés, Szeretet
Közösen Ahonnan jövök, A mi osztályunk, Ismerjük egymást?, Közösség, Mindennapi szabályok, Együttműködés, A mi iskolánk, Mások iskolái

Új vagy továbbfejlesztett elemek a tankönyvben:

  • megjelenik a képregény, amely egy esetet, dilemmát ábrázol képpel és szöveggel, ezeket elemezhetik, eljátszhatják, átalakíthatják, folytathatják, megbeszélhetik a gyerekek,
  • Panka és Peti a gyerekehez fordulva tesz fel egy-egy kérdést, amelyen a tanulók egyénileg gondolkodhatnak, írhatnak róla,
  • gyakrabban szerepelnek a projektfeladatok, amelyek elvégzésekor a közös munkát megtapasztalhatják és értékelhetik a gyerekek,
  • többször találunk vitára vagy fogalom értelmezésére késztető állításokat,
  • határozottabban foglakozunk a lehetséges konfliktusokkal és gyakoroltatjuk a konfliktuskezelést, az erőszakmentes kommunikációt,
  • a képek nemcsak illusztrálnak, hanem gyakran feladatok is kapcsolódnak hozzájuk.

A korábban átvett témák fokozatos építkezéssel bővülnek a korosztályi jellemzőknek megfelelően. Például az önismeret altéma az első osztályoshoz képest erősebb önreflexióval és tervezéssel bővül (2. Fejlődés c. fejezet) és az önreflexiót segítendő a többiek szokásait, mások életvitelét is megismerik a gyerekek, összehasonlítják a sajátjukéval (3. Szokásaim). Az önreflexiót segítik a rendezést és igénylő feladatok: tervek, táblázatok, kérdőívek (pl. 3. Szokásaim). Az önismereten túl erősebb hangsúlyt kap a viselkedés dinamikája: önmagunk kifejezése, cselekvéseink milyen módon hatnak társainkra (pl. 6. Érzelmeim). A társas kapcsolatok jellemzőinek további megismerése, elemzése mellett jelentős a képességfejlesztés: gyakorlatok szerepelnek a kommunikáció javítására (7. Mások szemében, 12. Félreértés, 13. Megértés, 22. Kiközösítés) és a konfliktuskezelési technikák megismerésére (16. Barátaim között, 18. Ellentétek, 19. Megoldások). Az értékek és az önálló felelősségvállalás erősítésének érdekében a korábban már megismert alkotómunkák nagyobb része célozza meg mások megsegítését vagy a közösség építését (pl. 2. Fejlődés, 4. Segítség, 5. Egészségem, 9. Önzetlenség, 12. Félreértés, 15. Barátság, aranyfonál, 25. A mi osztályunk, 26. Ismerjük egymást?, 28. Mindennapi szabályok). A család témája már a felmenők, a korábbi generációk életének megismerésére is kiterjed (24. Ahonnan jövök). A kutatómunka nagyobb szerepe az – önálló – ismeretszerzés fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint a jó példák észrevételére saját környezetünkben (4. Segítség, 19. Megoldások, 30. A mi iskolánk). A mások helyzetébe való belehelyezkedést gyakoroltatja már nem csak az irodalmi részletekben megismerhető történetek elemzése, hanem a képregény mint műfaj megjelenése a könyvben. Ezek hétköznapi, kortársakkal kapcsolatos helyzeteket jelenítenek meg, így mind megértésük, mind megbeszélésük vagy eljátszásuk könnyen mehet. (15., 20., 44., 50., 63., 65. old.) Ezen kívül az egyéni gondolatok, reflexiók megfogalmazását két ismerős figuránk, Panka és Peti kérdései segítik. Ebből akár portfólió-szerű önismereti anyag is összeállítható. (9., 11., 21., 26., 38., 47., 54. old.) Nagyobb hangsúlyt kapnak ugyanakkor a csoportos vagy páros munkák, többek között azért is, mert maga a munkaforma is elősegíti a szociális képességek fejlődését. (13., 14., 17., 23., 24., 25., 29., 33., 35., 37., 41., 45., 51., 54., 59., 61., 63., 65., 67., 69., 71. old. Természetesen a munkaformát a pedagógus határozza meg, ezek javaslatok.)

A tanítás koncepciójának továbbra is a rugalmasság, tanulókhoz való alkalmazkodás az egyik alapja. Tankönyvünk tehát széles feladatsort kínál egy-egy kerettantervi résztéma feldolgozásához, amelyből a tanító és a gyerekek választják ki a számukra legérdekesebbet. A másodikostól eltérően ebben a tankönyvben kétoldalas leckék szerepelnek, tehát egy résztémát több lecke vesz át. Ez segítheti egy tanóra tervezését, de nem szabad, hogy beszorítsa a tanítót úgy, hogy minden leckének minden feladatát el akarja végezni. A tankönyveket a szerzők általában túltervezik a választási lehetőségek érdekében, valamint azért, hogy a módszertani paletta szélesebb legyen. Ezért semmi probléma nincs azzal, hogy például egyik órán egy tankönyvi leckéből szövegfeldolgozással közelítjük meg a témát, a következő leckéből pedig inkább a dramatizálás vagy a kutatómunka révén fejlesztjük a gyerekeket.

Tankönyvünk a módszertani eszközök és tevékenységek széles palettáját alkalmazza – elsősorban a tanító munkáját segítendő, hogy az adott tanítási helyzetben a véleménye szerint legalkalmasabb, a csoportnak leginkább megfelelő módszert válassza. (Hiszen például az olvasási nehézséggel küzdő gyerekeknek alkalmasabb módszer a dramatizálás.) Ezek: ráhangoló játékok, versek, esetelemzések – irodalmi szemelvények, képregények vagy valós tapasztalatok feldolgozása megbeszéléssel, egyéni véleményalkotás írásban vagy képi kiegészítőkkel, véleményalkotás és -egyeztetés beszélgetés és vita segítségével, asszociációs feladatok – képek, versek alapján – a nem tudatos és affektív tényezők, valamint személyes tapasztalatok előhívására, dramatizálás, szituációs játékok, alkotómunka, ismeretszerzés, kutatás, projektmunka, kommunikációs technikák megismerése. A projektmunkák egy része iskolán kívüli tevékenységhez kapcsolódik. (15., 57., 69. old.)

A harmadikos tankönyv – fentebb vázolt – tematikai és módszertani egységeinek bővítését és hangsúlyáthelyezését az életkori sajátosságokkal összhangban végeztük. A történetek nagyobb arányban tartalmaznak a tanulók világához kapcsolódó eseményeket. (14., 22., 28., 36., 41., 46., 48., 49., 53., 56., 58., 64., 68. old.) A történetek mellett gyerekek nevében egyes szám első személyben írt tapasztalatok, események leírásai is szerepelnek. (10., 26., 35., 71. old.) A beszélgetések és az adott közösségben, csoportban felmerülő helyzetek, konfliktusok elemzése, megoldása a kortársi kapcsolatok javítását segítik, egyre inkább a felnőtt beavatkozása nélkül. A dilemmák megjelennek, elsősorban a képregényekben, illetve a strukturált vitakezdeményezésekben. (15., 20., 43., 50., 63., 65. old.) A dramatizálás mellett a művészeti tudatosságot fejlesztik a versek, irodalmi szövegek nyelvezete – egyben az anyanyelvi kompetenciát is –, valamint a sokszínű képanyag: gyermekrajzok, festmények, fotók és rajzos illusztrációk. Az öntudat, önismeret, énkép és önreflexió fejlesztése részben a beszélgetések, részben a képi alkotások valamint a „gondolkodó” típusú, egyéni írásokat igénylő megfogalmazások által történhet. A digitális kompetencia fejlesztése a projektmunkák keretében valósulhat meg: a kutatáshoz az internetet ajánlott igénybe venni. (13., 69. old.) A testi-lelki, a családi életre valamint az állampolgárságra nevelést a kerettanterv tematikája alapozza meg (fejlődés, egészségem, szokásaim, családi kapcsolatok, konfliktuskezelés, szabályok), a hazafias neveléshez ebben a három témakörben egyrészt a család múltjához kötődés – amelyben korábbi generációk életének megismerése szerepel –, másrészt az iskolai hagyományok, névadók valamint a hősök és példaképek illetve az együttműködés, segítségnyújtás témája kapcsolódik, ez utóbbiak révén szélesebb, országos jellegű összefogásokat ismerhetnek meg a tanulók. (13., 66., 67. old.)

A leckék felépítése és a grafikai szervezők ugyanazok, mint korábban: rózsaszín feladatszám jelöli a témára hangoló feladatokat, zöld a szövegfeldolgozást, sárga a témafeldolgozó egyéb feladatokat és lila a kreatív szakaszt. A piktogram a tevékenységfajtát jelöli, bár van olyan feladat, amihez többféle tevékenység tartozik, itt a legfontosabbat jelöli a piktogram.

Nehezítheti ennél a tankönyvnél is a munkát az, hogy a teljes irodalmi szövegek nem a tankönyvben, hanem a tanítói kézikönyvben szerepelnek. Az elmúlt évben sajnos a másodikos kézikönyv nem jutott el mindenhová, pedig a szövegfeldolgozáshoz szükséges lett volna rá. A harmadikos kézikönyv ugyanígy készült, de kiderült, hogy nem lesz kinyomtatva, hanem online lesz elérhető a Nemzeti Köznevelési Portálon, illetve annak megnyitásáig az OFI honlapján. A kézikönyv és a tankönyv tartalmával kapcsolatban személyes segítséget is nyújtunk ezen a honlapon, ha a kapcsolat@erkolcstant-tanitok.hu címre írnak.

Tankönyvünk sok lehetőséget kínál olyan tevékenységekre, amelyek az értékelés alapjául szolgálhatnak. Az órai feladatokban való részvétel mellett a projektfeladatok, alkotó feladatok elvégzése, a Panka és Peti gondolkodtató kérdéseire egyéni válaszok megfogalmazása, a beszélgetésekben vagy reflexiókban történő megnyilvánulások árnyaltságának értékelése mellett a felvázolt esetek többszempontú elemzése, empátiás megnyilvánulások, az önreflexióban, vitakultúrában, kommunikációban, önfegyelemben, együttműködésben végbemenő fejlődés – mivel a tevékenységek erre lehetőséget teremtenek – is értékelhető.

Kerettantervi tartalom Az én világom 3-ban

Az én világom 3 tanmenete irodalomlistával

 

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .