Az erkölcstan mint iskolai tantárgy harmadik tanévét zárja az általános iskolákban. A 2016/17-es tanév lesz az első, amikor minden évfolyamon tanítják. Az elmúlt időszakban ismét felerősödtek a kételyek a tantárggyal kapcsolatban: szükséges-e, jó-e, hasznos-e, felesleges-e? Ezekre a kérdésekre egy széles körű, tapasztalatokra épülő vizsgálat adhat választ, amelyben gyakorló tanítókat, tanárokat kérdeznek meg a kutatók. A következő írásban egy ilyen kérdőíves vizsgálat alapján tekintjük át, milyen kép rajzolódik ki a tanárok véleménye alapján. Az online és anonim kérdőívet 2015. június és október között töltötték ki a tanárok.
Az erkölcstanhoz való viszonyulás a kezdetektől fogva ellentmondásos volt. A gyors bevezetés azt eredményezte, hogy 2013-ban úgy indult el a tanítás, hogy nem volt elég idő a tantárgy alapos megismerésére, ezért több volt a találgatás, mint az információ. A kerettanterv, majd a különböző tanítási segédletek, tankönyvek megjelenése már jobban árnyalta a képet. Kétféle elképzelés született: az egyik a jól körülhatárolt értékrend közvetítése, sokszor a már tantárgyakban megszokott módszerekkel (frontális közlés, tankönyvi ismeretközlő szöveg) és a másik inkább a gyermek egyéni véleményére, saját ítéleteinek tudatosítására építő szocializációs fejlesztés. A kerettanterv ez utóbbi mellett foglalt állást, egyrészt azzal, hogy kérdésekben íródott, másrészt a bevezetőben kifejtett pedagógiai alapelvekkel. Ezek közül a legfontosabbak: a gyermek aktív részvételére és személyes tapasztalataira építsünk, a tanítás tervezése és megvalósulása közben a rugalmasságot tartsuk szem előtt, pedagógusként ismeretközlő helyett inkább facilitátori szerepbe kerüljünk, és minél gazdagabb módszertani repertoárt alkalmazzunk. A pedagógusok sokszor a szükséges képzések hiánya miatt azonban maguk is bizonytalanok voltak, melyek is pontosan a tantárgy céljai, milyen lehetőségek vannak a fejlesztésre, hol találhatók jó minőségű tanítási segédanyagok. De értetlenséget, esetleg ellenállást tapasztalhattak a szülők vagy akár a kollégák részéről is.
A kerettantervben leírt koncepció több szempontból is eltér az általános tanítási gyakorlattól. Nehezebb meghatározni a tananyagot, nehezebb változatos, a csoporthoz, a gyerekekhez leginkább igazodó segédleteket – szövegeket, játékokat, feladatokat – keresni, talán eddig még kevésbé alkalmazott módszerekkel kell megismerkedni, a hagyományos értékelés nem működik és nem is alkalmazható. Legnehezebb pedig a feljesztési célok megvalósulását követni. Ezzel kellett megbirkózniuk a pedagógusoknak az elmúlt három évben. A tananyagfejlesztésben pedig rendkívül fontos lenne a folyamatos visszacsatolás, hiszen a beválási tapasztalatok finomíthatják a tantárgy egészét.
Hogyan vált be az új tantárgy a kérdőívre adott válaszok alapján?
A több területre vonatkozó kérdésekre 770 erkölcstant tanító pedagógus válaszolt. Itt természetesen nagyobb vonalú áttekintésre van lehetőségünk, ám ez is érdekes lehet számunkra. és összevethetjük napi, helyi tapasztalatainkkal.
Az első kérdéscsoport a pedagógusok tantárgyhoz való viszonyát vizsgálta. Először is arra kérdezett rá, egyetértettek-e a tantárgy bevezetésével. A válaszadók 85%-a egyetértett, egyrészt az erkölcsi nevelés szükségessége miatt, másrészt mert olyan témákat és olyan módon dolgozhatnak fel (nyitottabb légkör, beszélgetés), amelyekre más iskolai keretben nincs vagy kevés lehetőség van. A nemet mondók szerint az erkölcsi nevelés elsősorban a család feladata, a tantárgy témái és erkölcsi tartalmai más órákon felmerülnek, így viszont felesleges terhelés éri a tanulókat. Közöttük is nagyobb arányban voltak az alsó tagozaton tanítók, mondván, hogy ők folyamatosan, szinte minden tantárgyban megvalósítanak erkölcsi nevelést.
A legfontosabb kérdés az volt, hogy hogyan változott a pedagógus tantárgyhoz való viszonya a tanítási tapasztalatok hatására. Két teljes tanév eltelte után a válaszadók 86%-a azt mondta, hogy maradt a jó vélemény vagy a kezdeti kételyek ellenére javult. A pedagógusok 14%-ának romlott vagy maradt negatív a véleménye. A nem várt, pozitív tapasztalatok között említették, hogy a gyerekek megnyíltak, bizalmukba fogadták a pedagógust, jobban megismerték a tanulókat, a más területen rosszabbul teljesítő vagy visszahúzódó gyermek is aktív lett, a csoportban fejlődött a kommunikáció, javult az együttműködés, elfogadóbbak lettek egymással és a tanultak visszaköszönnek máshol is.
A szöveges válaszokban sok helyen felbukkan az az indoklás, hogy a gyerekek pozitív reagálása miatt javult az erkölcstan tanárának is a hozzáállása. A kérdőívben rákérdeztünk erre is: Mit tapasztalt a pedagógus, hogyan fogadták a gyerekek az új tantárgyat? A válaszadók 91%-ban úgy látták, hogy a tanulók szeretik a tantárgyat, megnyíltak és jól fogadták a sokféle módszert. Örülnek, ha meghallgatják őket és annak, hogy ezen az órán mást jelent a tanulás. Mindössze 5%-uk jelezte, hogy a gyerekek érdektelenek, közömbösek vagy nem veszik komolyan a tantárgyat, illetve 4% úgy látta, hogy csoporttól függően változó a fogadtatás.
Milyen módszereket és munkaformákat alkalmaznak a pedagógusok leggyakrabban? A kérdőív alapján kiegyensúlyozottan jelenik meg az órákon a frontális, egész csoportos, több csoportos, páros és az egyéni munkaforma. (A frontális és egész csoportos közötti különbség az, hogy az első esetben a csoport tagjai egyvalakire figyelnek, a másodikban mindenki – tehát a tanár is – figyel a másikra.) Leggyakoribb az egész csoportos munka, második a páros és harmadik csak a frontális. Természetesen a csoportlétszám meghatározza a munkaformát is: túl kicsi vagy túl nagy (azaz teljes osztályos) létszám nem kedvez a több csoportos munkaformának.
A hit- és erkölcstannal való párhuzamos oktatás nagyon különböző osztálylétszámokat alakít ki. Rákérdeztünk erre is: a leggyakoribb létszámkategória alsó és felső tagozaton is 8-15 fő között volt (37%), ezután a kis létszámú, 1-7 fős csoportok következtek (27%), majd a 16-22 fős csoportok (23%). 23 fő fölötti csoportról pedig 8% jelzett.
A módszerek szintén nagy változatosságot mutatnak. Leggyakrabban alkalmazzák a kollégák a beszélgetést vagy vitát, az esetmegbeszélést és a játékot. Ezt követi a dramatikus vagy szituációs játék, az alkotást és a szövegfeldolgozás. Csak ezután jön a tanári közlés, végül a kutató- vagy projektmunka és a kreatív írás. (Nyilvánvalóan ezek a leginkább életkortól függő módszerek.)
Mennyiben illeszkedik az erkölcstan az iskolai gyakorlathoz? A kérdést kétféleképpen értelmezték a pedagógusok. Azok, akik úgy értékelték, jól illeszkedik hozzá, azt emelték ki, hogy mint személyiségfejlesztő tevékenység, megfelel az iskola céljainak, illetve kapcsolódik más tantárgyi tartalmakhoz. Akik úgy válaszoltak, hogy eltér, mert nem követel lexikális tudást, és más módszerek kerülnek előtérbe, és jobban érvényesíthető a rugalmasság, a tanulók érdeklődése, a tanár szabadsága.
A tantárgy egyik krtitikus pontja az értékelés. Mint tudjuk, a törvényi szabályozás lehetőséget ad arra, hogy minden iskola a helyi pedagógiai programjában döntsön arról, hogy szövegesen vagy osztályzattal értékeljék az erkölcstant.[1] Arra a kérdésre, hogy mit értékelnek, a kollégák legnagyobb arányban a hozzáállást, aktivitást emelték ki. Második helyen az elvégzett feladatok minősége szerepel – tehát a jó együttműködés, odafigyelés, kommunikációs viselkedés, árnyalt vélemény, valamint a kreativitás. Értékelik a gyermek valamilyen pozitív változását, fejlődését – például hogy bekapcsolódik a tevékenységekbe, egyre összetettebben nyilvánít véleményt, új meglátásai vannak. Többen várják el bizonyos alapfogalmak megértését, tudását. Értékelik a gondolkodási műveleteket, például az ok-okozati összefüggéseket, erkölcsi tartalmak felismerését, kérdések megfogalmazását. Néhányan a tanórán kívüli változásokat is figyelemmel kísérik: fejlődik-e a szabálykövetés, a társas kapcsolatok minősége, udvariasság, segítőkészség, stb. Nagy számban válaszoltak a pedagógusok úgy, hogy “nem kellene” a tantárgyat értékelni – ebbe az esetben elsősorban az osztályzásra gondoltak, de többen a szöveges értékelést is a “részt vett” bejegyzésre szűkítenék.
Milyen nehézségekkel találkoztak a pedagógusok a tantárgy bevezető időszakában? Meglepő módon a legnagyobb arányban azok nyilatkoztak, akik szerint nem volt különösebb nehézségük. Ezután a tárgyi feltételek hiánya következett (tankönyvproblémák, eszköz- vagy teremhiány). Szintúgy a szakmai támogatást kevesellték: megfelelő minőségű tanári segédanyagokat vagy azok elérhetőségét. Negyedik helyen áll az a vélemény, hogy az új tantárgy másfajta szemléletet és több felkészülést igényel a pedagógus részéről. Ezután általános pedagógiai problémákat, illetve a gyerekek érdektelenségét emelték ki, majd a túl kicsi vagy túl nagy csoportlétszámot, az osztályok szétválasztását/összevonását és az értékelés nehézségeit. Gyakran merült fel, az, hogy a tantárgy céljainak elérését nem segíti elő a társadalmi, családi környezet, “árral szemben” dolgozunk. Több említést kapott még az is, hogy bizonyos témák fokozott bizalmat kívánnak, és az is, hogy a témák több időt igényelnének.
Megkérdeztük a kollégákat, hogy véleményük szerint milyen területeken fejleszti a tantárgy a tanulókat. Sorban a következőket emlitettték: 1. nyitottság, őszinteség, 2. kommunikáció, anyanyelv, 3. elfogadás, tolerancia, 4. magabiztosság, 5. viselkedéskultúra 6. egymásra figyelés, 7. a társas kapcsolatok minősége, 8. vitakultúra, 9. még nem észrevehető a fejlődés, 10. együttműködés, konfliktuskezelés, 11. közösségfejlesztés, 12. széles látókör, gondolkodás 13. kezdeményezés, önállóság, 14. szabálykövetés, 15. kreativitás.
Végül pedig arra voltunk kíváncsiak, mire lenne még szükségük a kollégáknak a szakmai fejlődésükhöz. A válaszadók negyede érzi úgy, hogy megfelelő a szaktudása végzettsége, tapasztalata, vagy egyéni kutatómunkája miatt. A legtöbben az erkölcstannal foglalkozó tanfolyamon vagy szakirányú továbbképzésen vennének részt szívesen. Ezután a módszertani ötletek és a pszichológiai ismeretek következtek. Szükség lenne a tanítási tapasztalatok, jó gyakorlatok megosztására, óralátogatásokra, ötletbörzékre. Nagy arányban említették, hogy a tantárgy tartalmához kapcsolódó egyéb területek – jog, társadalomismeret, szociológia, vallás, média – valamint etika.
Fenyődi Andrea
Erkölcstan_kérdőív_eredményei_összefoglalás (word)
[1] A Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 54. paragrafusának 4. bekezdése szerint „A második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon félévkor és év végén a tanuló értékelésére – jóváhagyott kerettanterv vagy az oktatásért felelős miniszter engedélyével – az iskola pedagógiai programja a (2) bekezdésben meghatározottaktól eltérő jelölés, szöveges értékelés alkalmazását is előírhatja.” A 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról a törvényre utalva megerősíti, hogy a hit- és erkölcstan értékelése – azonos módon az erkölcstanéval, mivel egy sorban értékelik a dokumentumokban – a pedagógiai programban meghatározott módon történik.