Minta a pedagógus kommunikációjára erkölcstanórán

Honlapunkon sok tanítási segédanyagot ajánlunk a pedagógusoknak, amelyek tartalmakat és módszereket kínálnak az erkölcstan tanításához. Jóval nehezebb azonban már megvalósult tanítás reflexióját megtalálni. Az osztályfőnökök egyesületének honlapján találtam egy igen részletesen leírt képzésmenetet, amely a konstruktív konfliktus kezelés fejlesztését célozza meg. Ez azon túl, hogy sok elemet – játékot, feladatot valamint felépítési, tervezési mintát  – mutat be, beszámol részletesen – mintegy jegyzőkönyvszerűen – a gyerekek viselkedéséről és a tanár reagálásáról, helyzetkezeléséről. Ez utóbbi egyfajta mintát nyújt az erkölcstan tanításában igen hasznos facilitátori szerepre – elsősorban a gordoni nyelvezet használatával –, arra, hogyan léphet be a csoportba a tanár megfelelő kommunikációval. Érdemes végigolvasni és megfigyelni az interakciókat. (A bemutatott foglalkozások nyolcadik évfolyamosokkal zajlottak.) Természetesen maga a téma is illeszkedik az erkölcstan tematikájába.

Tanmenet

1. találkozás: Mi a konfliktus? Bevezetés
2. találkozás: Pozitív énkép kialakítása, megerősítése
3. találkozás: Pozitív énkép kialakítása, megerősítése
4. találkozás: Az emberek közötti különbségek tudatosítása, a másság
5. találkozás: Az eredményes kommunikáció
6. találkozás: Pozitív önértékelés, én-erősítés, másság, eredményes kommunikáció
7. találkozás: Empátia
8. találkozás: Az értő figyelem
9. találkozás: Az asszertivitás
10. találkozás: Az együttműködés fontossága
11. találkozás: Konstruktív problémamegoldás
A gyerekek véleménye a „konfliktusórákról”