Az átdolgozott Etika 5 bemutatása

A tankönyv megtekinthető a Nemzeti Köznevelési Portálon.

Etika 5. újgenerációs tankönyv

A tankönyv terjedelme nem változott, maradt 144 oldal.

A tankönyv minden korábbi elemét megmaradt – a főszöveg kivételével -, de több közülük más helyen és más hangsúllyal szerepel. Egy új rovat jelenik meg: az egész éven át tartó közös meseírás (projektfeladat).

A Bevezető hosszabb lett két oldallal –  egyrészt a felső tagozat kezdetére hangolódást, csoportszervezési feladatokat, a tankönyv rövid bemutatását, másrészt a közös meseírás indítását tartalmazza.

A leckék száma ugyanannyi (23), mint volt, de a tematikát jobban igazodik a kerettantervhez. A fejezetek a kerettanterv első három nagy témájának sorrendjét követik (Egészséges élet – Személyes kapcsolatok – Közösségeim).

A leckék kétoldalasak, mindig a páros oldalon kezdődnek. Ez az áttekinthetőség segítette a tanárok munkáját.

A leckék feladatai egy – vizuálisan nem jelölt – struktúrában helyezkednek el: ráhangoló szakasz – témafeldolgozás – összegzés, reflexió. Remélhetőleg ez koherensebbé teszi a leckéket.

A leckéken belül a legnagyobb változás a főszövegeket érintette, mivel megszűnt a főszöveg mint rovat. Mivel a tankönyv és a kerettanterv alapvetően a gyerekeket aktivizáló, bevonó szemléletének kevésbé feleltek meg ezek a szövegek (sokszor előre közölték az ítéleteket, amelyet a gyerekek is megfogalmazhattak volna, vagy általános megfogalmazások, kérdések szerepeltek – ezek viszont inkább ráhangoló funkciót töltenek be), viszont sok helyet vettek el feladatoktól, képektől, ezért a szövegek leglényegesebb elemei egy-egy feladat bevezetőjébe kerültek.

Rendkívül sok probléma van-volt az internetes ajánlásokkal, vagy technikai jellegű – megszűnt a link, nem elérhető, nehéz leolvasni –, vagy tartalmi (például “időközben” a honlap tartalma, szerkesztési elvei megváltoztak). Ezért az ajánló mint rovat megszűnt, de internetes kutató feladat több helyen van.

A korábbi tankönyvhöz hasonlóan megmaradtak az olvasmányok két változással: nem a 23 lecke után találhatók, hanem mindegyik nagy fejezet második felében, így eloszlanak a könyvben, a fejezetek jobban egységbe kerülnek. Mivel az olvasmány előtt bevezető szöveg utána pedig több feldolgozó feladat található, így minden olvasmány önállóan is feldolgozható egység lett. Az olvasmányok között sok új van – rövidebbek, remélhetőleg gyermekközelibbek lettek. Az olvasmányokat a leckében a korábbiakhoz hasonlóan piktogram jelzi, de oldalszámmal.

A felhasznált irodalom sok kortárs gyermekverssel bővült, ezek leggyakrabban ráhangoló szerepet töltenek be.

A kísérleti tankönyv Gyűjtemények rovata jelentősen ki lett bővítve. Amíg az mindössze 4 leckéhez kínált dramatikus játékot, jelenleg háromféle feladat szerepel a Gyűjteményekben – Játékok, Dramatikus feldolgozás, Kreatív feladatok. Szinte mindegyik leckéhez kapcsolódik 1-2, tehát egyenletesebb az eloszlásuk. Ezek szabadon választható feladatok, a leckében színes piktogram jelzi azt, hogy a témához tartozik kiegészítő feladat, és hogy melyik oldalon található.

Ez a vizuális jel a leckének azon részében van, ahová tartalmilag befűzhető az anyag. Ez azt jelenti, hogy a pedagógus dönthet, melyik elágazáson halad tovább: a lecke – önmagában koherens – felépítését követi, vagy kitér az olvasmányra, ha inkább szöveggel akar dolgozni, vagy például egy dramatikus feladatot választ. Így differenciáltabban alkalmazkodhat a tanulócsoporthoz. A feladatok egy része otthonra is adható, ezeknek gyakran az értékelésben lehet szerepe.

A kísérleti tankönyv leckéinek a szervező elemei a színek és a munkaformát jelző piktogramok voltak, ez érvényét vesztette. Most a feladatok számozottak, és az elágazásokat, kiegészítéseket jelzik a piktogramok. A tankönyv szervező színei megmaradtak, de egységesebbek lettek. (Pl. a feladatszám, táblázatok, alcímek színe.)

A nagy fejezetek végi Összefoglalás helyére egy-egy oldal reflektív feladatsor került, amely segítségével a tanulók saját viszonyulásaikat gondolhatják újra más módon.

Teljesen új elem az egész éven át tartó mese-projektA mi mesénk. Ez kilenc helyen jelenik meg a tankönyvben, vizuálisan elkülönítve. Mindegyik rész tovább építi a mesét, amit a gyerekek csoportban kidolgoznak, rögzítenek. A mesébe rejtve megjelennek az etika témái: család, célok, jellem, tanulás, kitartás, döntés, összetartozás, otthon, értékek. A közös munka az együttműködés fejlesztését is szolgálja. Év végére egy illusztrált alkotás születhet, ha úgy dönt az osztály, belevágnak.

A korábbi tankönyv képei elsősorban illusztrációk voltak. Most többségében úgy jelennek meg a képek – grafikus által rajzolt képek, képregények és fotók –, hogy gondolatokat, beszélgetést indítsanak el, és mindig feladat is kapcsolódik hozzájuk. Egy oldalon gyermekrajzok is láthatók. Sok esetben a tanulók hozhatnak létre vizuális alkotásokat.

5. évfolyam Etika tanmenetek

Kérdéseket a tankönyvvel kapcsolatban feltehetnek: kapcsolat@erkolcstant-tanitok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .